Visszatekintés

A htk01 kurzus a végéhez közeledik (vagy már vége is van?). A kurzus második felében sajnos nem voltam annyira aktív, hanem csak habzsoltam az információkat. Sok dolog elindult bennem. Így a végén szeretném összefoglalni, hogy mit tanultam, milyen hatások értek, és milyen terveim vannak a jövő(m)re nézve.

Lássuk először, hogy a kurzus céljait sikerült-e megvalósítanom:

1. Nagyságrendekkel hatékonyabban szervezem a tudásanyagomat. Azt hiszem, hogy ez alatt a 6 hét alatt több tudásra tettem szert, mint korábban 1-2 év alatt. A feleségem is megerősítette, hogy csak rajtam keresztül megszűrve mennyi új dolgot kapott áttételesen.

2. Hatékony olvasási, kutatási és publikálási stratégiát tudhatok magamnak. Bár a Google reader-t már ismertem korábbról, az erejét csak most tapasztaltam meg. Hihetetlen, hogy egyszerre 31 hírcsatornát (és ez a szám hétről-hétre nő) ilyen egyszerű folyamatosan nyomon követni. Úgy tűnik, hogy nem kerülne kétszer annyi energiába kétszer annyi hírcsatornát figyelni. Megtanultam, hogy a hihetetlen mennyiségű információ feldolgozásában sokat segíthet, ha találunk olyan "tudáscsomópontokat", akik kiszűrik számomra az értékes információt. Eddig gyakorlatilag csak két blogra figyeltem oda komolyabban (Csermely Péter és kulcsi). Ezekben a hetekben folyamatosan kerestem a további csomópontokat, amikkel bővíthetem a "tudásszűrők" körét (lassan már ez is egy skálafüggetlen hálózat lesz). A korábbi hetekben sok szó esett a tanár szerepéről és fogalmáról. A korábbi és az új "tudásszűrőim" (elsősorban a htk01 résztvevői) jelenleg azok, akiket a tanáraimnak tartok.

A publikálásban is előreléptem (íme itt ez a blog és már több mint egy hete írok bele), de ebben még látok kitörési lehetőségeket. Továbbra is az a gondom, hogy egy-egy bejegyzés megírása, a képek kiválogatása időnként több órát is igénybe vesz, és néha úgy érzem, hogy ezt igen nehéz beillesztenem a napjaimba. Még akkor is, ha gyakorlatilag semmi TV-t nem nézek, hogy ezzel is a tudásom gyarapítására szánt időmet meg tudjam növelni.

3. Értem és alkalmazom a hálózatok tulajdonságait a tudásanyagom szervezésében. 4. Tudom a hálózatok tulajdonságait: gyenge vs. erős kapcsolatok szerepe, skálafüggetlenség, kisvilágiság. Sok dolgot megtanultam, a Barabási Albert-László által írt alapműből (Behálózva) már csak 13 olvasatlan oldal maradt (valószínűleg este befejezem). Az élet majd eldönti, hogy mennyit sikerül átvinnem a gyakorlatba az elméletből...

5. Látom a hálózatelméletek társadalmi jelentőségét. 6. Világképem új minőséggel gazdagodott. Talán jelzi a gondolkodásmódom átalakulását, hogy a március 15-ére emlékező iskolai ünnepi műsor alatt a legtöbbet azon gondolkodtam, hogy Kossuth, Petőfi és a többiek vajon hogyan tudtak több százezer embert mozgósítani egy ügy érdekében, hogyan lehettek olyan sikeresek egy eszme továbbadásában. Azt hittem, hogy legkevésbé a 6. pontban lesz változás az életemben. Ennek épp az ellenkezője történt. Úgy érzem, hogy a hálózatelméletek olyan nagyságú változást vittek végbe a világnézetemben, amihez hasonlót nem tapasztaltam meg azóta, hogy ateistából kereszténnyé lettem.

Korábban hallottam valahol, hogy a nagy globalizált világ egy pókháló, ami be akar kebelezni és ezt csak két módon kerülhetjük el. Az egyik: túl nagyok vagyunk (pl. Google, Microsoft) és egyszerűen nekimegyünk és szétszakítjuk ezt a pókhálót. A másik: túl kicsik vagyunk és át tudunk bújni az egyes pókhálórészek között. Az első nem járható út számomra. A másodikat követtem évekig (pl. igyekeztem nem sok digitális lábnyomot hagyni az interneten magamról). Most azonban úgy érzem, hogy felelős vagyok azért, hogy milyen a világ körülöttem és ezért nem rejtőzhetek el. Már kedvet kaptam arra, hogy "véleményformáló" legyek. Ha csak egy kis részt jobbá tudok tenni a világból, akkor már megérte. Lehet, hogy csak kevesek fogják olvasni ezeket a sorokat, de ha már csak a feleségem megdicsér, akkor már megérte. Az egyik legnagyobb élményem a blogírással kapcsolatban az volt, amikor az egyik tanítványom odajött hozzám, és elmondta, hogy "Tetszik a blogja, tanár úr!" 

Mindenkinek tudom ajánlani a http://osztalyterem.hu oldalt, ha az előző célokat ő is meg akarja valósítani az életében. Sok kiaknázatlan terület, végig nem járt ösvény maradt még számomra az oldalon. Az anyagok elérhetőek lesznek továbbra is, tehát senkinek nem kell azt éreznie, hogy mindenből kimaradt. Én sem búcsúzom a honlaptól, hanem folytatom a kutatást és a blogolást. Azért élmény volt élesben végigélni a kurzust és majd szeretném ha lenne folytatás is.

Mik a rövid és hosszú távú céljaim? A következő: az olvass-alkoss-oszd meg hármas szabályt kiegészítve egy kis hatékony tanulásszervezéssel az engem érdeklő témákban elmélyedni, és arról itt hírt adni. Az első téma a gyereknevelés lesz, hiszen a saját 2 és fél éves kislányom a legfontosabb (és legkedvesebb) tanítványom. Ezen kívül végre szeretném megtanulni rendesen az angol nyelvet. 

Végül megpróbálok néhány személyt kiemelni a résztvevők közül, akiknek a blogbejegyzései / megjegyzései  / iránymutatásai sokat adtak nekem: 

Kvaszingerné Prantner Csilla bejegyzése azért tetszett, mert megmutatta, hogy akármennyire is jó és fontos a kurzus, a személyi kapcsolatok fontosabbak. A család fontosabb.

zubi (a gyakorló maximalista) bejegyzései főleg a humoruk miatt tetszett (pl. "Van véleményem, de nem értek vele egyet." gondolat szenzációs!). Figyelni foglak! Abba ne hagyd a blogolást!

Ollé Jánosnak főleg a twittereit köszönöm. Sok érdekes hírhez jutottam általa. Érdekes volt a doktori védésének második évfordulóján írt bejegyzése is. A honlapja értékes példa volt számomra a portfolió fogalmának tisztázásában.

Frobben-nek kevés bejegyzése volt, de azok nagyon értékesek számomra. Főleg azt köszönöm, hogy felhívta a figyelmem egy Mérő László cikkre.  

Köszönöm a pozitív reflexiót Koncsag-Szász Elődnek. Valóban, mostanában inkább csak az olvasásban merültem el. Azért te ne kövesd a példámat! Én is igyekszem megjavulni.

Most pedig csak a kurzustól búcsúzom, a résztvevőktől nem.

Fogalomtérképek újra...

Az elmúlt héten a fogalomtérképek témakörében igyekeztem elmélyülni. Ehhez kapcsolódóan most szakmai vizekre eveznek. Először összefoglalom a fogalomtérkép-készítés alapelemeit, aztán két élményt/alkalmazást szeretnék megosztani. Az elsőben egy gimnáziumi órai alkalmazásomat mutatom be, a második részben pedig az emelt szintű érettségi feleletre való felkészülés egyik lehetséges módjaként mutatom be a fogalomtérképeket.

A htk01 kurzus 2. heti szakirodalma egy kissé megfeküdte a gyomromat. A nem túl jó angol tudásom és a 36 oldalas terjedelem megakadályozott abban, hogy az ábrákban való gyönyörködésnél többre jussak. A lényeget Prágai Tamás blogjából ismertem meg, aki remekül összefoglalta a cikk mondanivalóját. Ez alapján megtudtam, hogy a jó fogalomtérkép készítésének 5 lépése a következő:

1. Jó kérdés (ún. fókusz-kérdés) feltétele.
2. Hozzuk létre a kulcsfogalmak rangsor és szelekció nélküli listáját (15-25db főnév  már bőven elég lehet).
3. Első vázlat, a "csontváz" megalkotása.
4. Kereszthivatkozásokat hozzunk létre.
5. A kereszthivatkozásokat minősítsük (pl. írjunk igéket a hivatkozásokra).

Az elmélet után jöjjön a gyakorlat!

Azt hiszem, hogy a fogalomtérképeket remekül fel lehet használni a későbbiekben diagnosztikus felmérésre és a témazárók előtt egyfajta tudáspróbaként. A diákok tudásának mélységéről és az esetleges hiányosságokról jó képet adhat egy házi feladatként elkészített fogalomtérkép. A későbbiekben tervezem ennek a kipróbálását egy-két osztályomban. Ezen a héten a 9. osztályomban a háromszögekről tanultakat ismételtük át. A csütörtöki órámon megpróbáltam a diákok közreműködésével egy fogalomtérképet felrajzolni a témáról. Magam is meglepődtem, hogy milyen átlátható rendszerré gyúrtuk át a tananyagot ( bár nem biztos, hogy mindenkinek ez a véleménye az alábbi kép alapján). Mielőtt még letöröltük volna a táblát, egy-két tanítványom megörökítette a művet és elküldte e-mail-ben. Íme a MŰ:

 
Kicsit csúnyácska, de a miénk...

Az utolsó részben teljesen szakmai síkre terelem a szót. A 2010. évi emelt szintű szóbeli 1. matematika tételt megpróbáltam feldolgozni fogalomtérkép segítségével (a bejegyzés elején lévő 5 pontot alkalmazva). Őszintén szólva egyelőre nem tűnik egyszerűbbnek ez a felépítés, mint a pontokba szedett iromány, de még nem adtam fel, valószínűleg találok majd olyan részeket a matematikában, amelyeket egyszerűbb lesz így ábrázolni.

 

(Photo credit)

Fogalomtérképészet

A htk01 kurzus második hetében a tudásunk belső hálózatával foglalkozunk és a tudásunk bemutatásának lehetőségeivel. Eddig egy érdekes módszerként tekintettem az elmetérképekre. Egy-két alkalommal ki is próbáltam a tanítás során. Most megpróbálom leporolni ismereteimet és igyekszem jobban fókuszálni a témára.

Az előző fogalomtérképet kb. két éve készítette egy akkor 5. osztályos tanítványom. Sajnos a fénykép minősége nem lett nagyon jó... Az akkori tapasztalatom az volt, hogy a fogalomtérképről egy tanár sokszor azonnal meglátja, hogy a tanuló tudása milyen mély és az esetleges hiányosságokat is azonnal észreveszi. Pl. láttam, hogy a természetes számok számára a pozitív egészeket jelentik (és milyen igaza van), pedig érettségiig a nullát is természetes számnak tekintjük.

A mai felfedezésem (asszociációm) még az előző bejegyzésben már említett tudásépítő hármassal (1. Olvass! 2. Alkoss (írj)! 3. Oszd meg!) kapcsolatos. Mező Ferenc könyveiből ismert IPOO-modell nagyon illeszkedik erre a három fogalomra és még ki is egészíti azt egy 4. ponttal, a tanulásszervezéssel. Az IPOO-modell a tanulást a következő négy pontban és formulában foglalja össze:

1. Input – információgyűjtés;
2. Process – az információ feldolgozása;
3. Output – az információ átadása, felhasználása, alkalmazása;
4. Organizáció – az előzőek hatásfokát meghatározza a tanulásszervezés. 

A modell alapján a tanulás a következőképpen írható le:

Tanulás = (Input + Process + Output) x Organization

Gyakorlásképpen ezt ábrázoltam kétféleképpen is az ingyenes Cmap-pal. Az első ábrában látható a kapcsolódás a másik hármassal:

 

 

Sok web 2.0-ás eszköz egyik nagy hiányossága, hogy nem gondolnak a magamfajta őrültekre, akik matematikai képleteket is szeretnének időnként leírni, nem csak hosszú szöveges eszmefuttatásokat. Ezért a Cmap egyből elnyerte a tetszésemet, mivel támogatja a képletek használatát. Íme:

Okosabbnak és butábbnak is érzem magam...

"Mindent vizsgáljatok meg; ami jó, azt tartsátok meg!"

A "Behálózva" c. könyv első oldalain két nagy hálózati "szakértőről" olvashatunk. Az egyiküktől származik ezen bejegyzés mottója. Valószínűleg ő még nem találkozott az információ-bummal... Úgy tűnik, hogy manapság már lehetetlen megvalósítani ezt a tanácsot (vagy legalábbis az első felét). Azzal az elhatározással indultam neki a htk01 kurzusnak, hogy kb. 2-3 órát fogok a kurzusnak szentelni hetente. Ehhez képest elég sok időt eltöltöttem az osztályteremben, de még így is csak a töredékét olvastam el a rengeteg információnak. Egyre többet tudok a témáról, de egyre bővül a horizont és látom, hogy még annyit sem tudok a témáról, mint azt hittem akár egy napja is.

A témafelvezetőben fontos volt számomra, ahogy a tanár szerepét árnyalta pp. Elmondták, hogy kell lennie zászlóvívőknek, facilitátoroknak, mentoroknak. Ez azért megnyugtatott, mert azért a teljesen egyenrangú tanár-diák kapcsolatban nem hiszek. Már kezdtem azt hinni, hogy itt nincsenek is tanárok, hanem csak tanulók. Kezdtem félni, hogy valamiféle "vak vezet világtalan" dolog ez az egész konnektivizmus. Azért  kell lennie mesternek és tanítványnak.      

Miért jó nekem a konnektivizmus? Milyen hatást gyakorolhat a világképemre a konnektivista szemlélet? Sokkal egyszerűbb kereteket ad az életem értelmezéséhez. Mostanában mindenhol csak hálózatokat látok, bárhová is megyek: az iskola egy-egy osztályában, a felettem átrepülő madárrajban, a buszmegállóban várakozókban, a kétéves kislányom fejlődő tudáshalmazában, a plébániai közösségemben, a tananyagban, stb. Persze a kapcsolatok eddig is ott voltak, csak eddig nem fókuszáltam ennyire rájuk. Kezd kialakulni bennem egy reflex, hogy mindent ezen keresztül szemléljek. Eddig nem volt blogom, de annyira megtetszett a dolog, hogy a héten létrehoztam iskolánk számára is egy blogot, amiben az iskolámban levő tehetséggondozást akarom bemutatni kollégáknak/szülőknek/diákoknak/nagyvilágnak. Ezt az ötletet is ennek a szemléletnek köszönhetem.

Mi a konnektivizmus? Új definícióra ne számítsatok. Én bőven megelégszem azzal az egy-két tömör gondolattal, amit a témafelvezetőben hallottam: Konnektivizmus = hálózatelméletek alkalmazása a pedagógiában. Láttunk még egy olyan ábrát is, amelyben a konnektivizmus a következő három terület metszetében hekyezkedik el (de az első kettőben mindenképpen): hálózatelméletek - pedagógia - informatika.

Az első héten a rengeteg blogbejegyzésen kívül a következő két szakirodalmat olvastam el:
Bessenyei István: Tanulás és tanítás az információs-társadalomban
Kulcsár Zsolt: A hálózat alapú tanulás 

Az elsőben új gondolat volt számomra, ahogy az iskolák szerepéről beszél. A premodern korban nem volt szükség iskolára, mert a gyermekek a felnőttek világában közvetlenül megtanulták az együttélés során a nekik szükséges ismereteket. A modern társadalomban specializált intézmények vették át az oktatás egy részét a családtól. Az iskola szó eredeti jelentése: "az a hely, ahol a gyermek jól érzi magát". Hát ez aztán kezdett  valahogy elromlani. A hagyományos iskola ellentmondásaira választ próbáltak adni a reformpedagógiai elképzelések, amik visszahatottak a hagyományos iskolára. Mára egy új helyzet kezd kialakulni. Az internet megjelenésével a gyermekek egyre inkább ismét jelen vannak a felnőttek világában. Ugyanott tanulnak, szórakoznak, ahol a felnőttek is. A premodern társadalom ebből a szempontból kezd újraéledni. Első felszínes reakcióm az egzisztenciális félelmek voltak. Vajon lesz-e munkahelyem 10 év múlva? Vajon eltűnnek az iskolák? Vajon hogyan fogja a kislányom a tudását megszerezni? Iskolában vagy egy konnektivista hálózatban? Ahogy a reformpedagógia nem szorította ki a hagyományos iskolát, hanem jobbá tette, illetve ahogy nem szűntek meg az újságok és könyvek a rádió és a tv megjelenése után, valószínűleg nem fognak eltűnni az iskolák. De ha el is tűnnek, jó tanárokra mindig szükség lesz, esetleg facilitátoroknak vagy mentoroknak fogják nevezni őket. Egy új kutatás (McKinsey-jelentés) szerint is egy oktatási rendszer annyiró jó, amennyire jók a tanárok.

A kulcsi írásában nagyon erős és határozott állítások vannak. Rögtön az elején elszörnyülködtem, hogy ha valóban a tudáshoz a következő lépések ismétlése által juthatok el, akkor nagy bajban vagyok:

• Olvass!
• Alkoss (írj)!
• Oszd meg!

Első olvasatban úgy tűnt, hogy csak az 1. pontig jutottam el... Aztán rájöttem, hogy ezt eddig is műveltem, csak nem a blog/e-portfolio műfaját használtam. A tanítás során ugyanis óraterveket/feladatlapokat/stb. alkotok, aztán azt megosztom a tanítványaimmal. Vagy talán az is idesorolható, amikor a feleségemmel megosztjuk, hogy miket olvastunk manapság. A feleségem mostanában olvasta el Adrian Mole naplóit. Érdekelt a történet, de már nem annyira, hogy el is olvassam a könyveket. Így viszont ismerem a történetet nagy vonalakban. Az utolsó kötetben van egy olyan megjegyzés, hogy csak boldogtalan emberek írnak naplót...:) A blogról nincs szó...

Egyre nagyobb kedvem van ezt a műfajt is művelni.

És most jöhet a htk01 2.hete!

 

A kezdet...

"A tízezer mérföldes utazás is egyetlen lépéssel kezdődik."

Lassan már vége az első hétnek, de én még csak most tudom elkezdeni az első blogbejegyzésem írását. Csak kapkodom a fejemet, és próbálok lépést tartani a csapattal. Alapvetően az az egyik problémám, hogy sok minden érdekel, sok dologba belefogok, ezért szinte állandó időzavarban szenvedek. Ezért az egyik legfontosabb mézesmadzag, ami erre a kurzusra (www.osztalyterem.hu) vonzott, az az első két tanulmányi cél volt: "1. Nagyságrendekkel hatékonyabban szervezem a tudásanyagomat. 2. Hatékony olvasási, kutatási és publikálási stratégiát tudhatok magamnak."

Lássuk az előéletemet a konnektivizmus terén:

Kb. másfél évvel ezelőtt hallgattam Csermely Péter professzor egyik előadását a hálózatokról. Többek között a következőket mondta: Ahhoz, hogy valaki kikerüljön a társadalom alsó 20%-ból, valamilyen képzettséget kell elsajátítania, valamihez komolyabban értenie kell. Ahhoz pedig, hogy valaki bekerüljön a felső 20%-ába, kapcsolatokkal kell rendelkeznie. Azóta sokkal tudatosabban keresem a kapcsolatokat az emberekkel (pedig alapvetően introvertált embernek tartom magam). Pl. két hete voltam egy konferencián, amire már nem azzal az elsődleges céllal mentem, hogy minden előadást végighallgatok és szorgalmasan jegyzetelek, hanem a szünetekben megpróbáltam ismerkedni és beszélgetni az emberekkel.

2009 őszén egy tanulásmódszertan kurzuson vettem részt, ahol az előadó beszélt a teljes asszociációs elméletről, miszerint egyes kutatók szerint az igazán zseniális koponyák egymástól nagyon távoli területek között tudnak kapcsolatot teremteni. Pl. egy mérnök sétált a kertjében és két faág között himbálózó ökörnyálat látott. Ekkor merült fel benne az az ötlet, hogy így hosszú függőhidakat is lehetne építeni. Ezután pedig megtervezte a világ első függőhídját.









Korábban csak ösztönösen, de azóta egyre tudatosabban figyelek a pedagógiai munkám során azokra a lehetőségekre, amikor az egyes leckék közötti vagy a tantárgyak közötti kapcsolatokra hívhatom fel a diákjaim figyelmét.

A javasolt irodalomból még csak egyet olvastam el teljesen ("A megújult elme"), de még azóta is a hatása alatt vagyok. A "Behálózva" c. könyvben még csak az elején tartok és a polcomon ott vannak a többiek is arra várva, hogy elolvassam őket. Párhuzamosan a "A rejtett hálózatok ereje" c. könyvet is elkezdtem, aminek az eleje egy régi problémámra adott választ. Régebben sokat tépelődtem azon, hogy a körülöttem levőkre (család, barátok, tanítványok, stb.) nem tudok annyi figyelmet fordítani, amennyit megérdemelnének. Pl. tanítok kb. 100 diákot és olyan kevés időt tudok külön-külön nekik szentelni. A könyv megnyugtatott abban, hogy ez nem is sikerülhet. Fogadjuk el, hogy korlátaink vannak, kb. 5 emberrel vagyunk képesek a legszorosabb kapcsolatra, aztán egyre bővülő körökben egyre gyengébb kapcsolatban lehetünk kb. 150 emberrel. Ezen túl már nem igazán vagyunk képesek kapcsolatokat működtetni. Szóval nem az a feladatom, hogy minél több emberrel építsek ki nagyon szoros kapcsolatot (pl. minden diákra tudjak szánni hetente x percet), hanem hogy a meglévő kapcsolataimat (gyengéket-erőseket) valahogy ügyesen működtessem és észrevegyem azt a diákot, akinek néha elegendő csak egy-egy megfelelő mondat ahhoz, hogy tovább lendüljön az életben.  

A héten már végeztem is egy "empirikus kutatást" arról, hogy tényleg működik-e a hálózatelmélet a hétköznapi életben. A feleségemmel szeretnénk venni egy szobabiciklit, de egy újra nem akarunk kiadni 30-40 ezer forintot. Ezért tegnap reggel elhatároztam, hogy körbekérdezek néhány embert, hogy nem ismernek-e valakit, aki megszabadulna a használt és jó állapotban levő szobabiciklijétől. Az első kolléganő, akit megkérdeztem, már mondta is, hogy a rokona szívesen megszabadulna az övétől! Szóval a hétvégén már lesz egy olcsó és jó szobabiciklim...!

Mi tehát a konnektivizmus? Illetve minek tűnik számomra itt a hét elején?
Egy olyan szemlélet, ami segít értelmezni a körülöttem és bennem levő világot. Arra késztet, hogy keressem és tudatosabban éljem meg a kapcsolatokat az emberekkel, ill. a tudáshalmazomon belül.